Kettős gyilkosság Kistokajban

2006.04.19. 15:53
Egy 62 éves nő és 64 éves férje vált gyilkosság áldozatává Kistokajban. A Borsod megyei rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

Egy idős házaspárt gyilkoltak meg ismeretlenek a Miskolchoz közeli Kistokajban. A házaspár nő tagja 13-án Szombathelyről, a fiától érkezett haza. A fiú azóta nem tudott vele beszélni, ezért a rendőrséghez fordult, mondta az Indexnek Egyedné Novodomszki Éva, a megyei rendőrség szóvivője.

A rendőrök kedden átkutatták a házat, de nem találtak semmit, ezért szerdán a speciális mentők is beszálltak a keresésbe, és a holttestekre a Béke utcai ház udvarán bukkantak rá. Hogy előző nap miért nem fedezték fel a testeket, arra a szóvivő a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem akart válaszolni.

Átkutatták a házat

Annyi tény, hogy a 62 éves nő és a 64 éves férfi bűncselekmény áldozata lett. A lakásban olyan jeleket találtak, amelyek arra utalnak, hogy a helyszínt valaki átkutatta - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Egyedné Novodomszki Éva közölte: a megyei rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.