Árpád
-2 °C
9 °C

Újratárgyalják a bolti sorozatgyilkos ügyét

2002.03.28. 11:32
Bizonyítéknak veszi a Legfelsőbb Bíróság az Erdélyi Nándor ügyében tett újabb tanúvallomást. A bolti sorozatgyilkosként elhíresült férfi csütörtöki tárgyalásán a váratlan fordulatot egy nő okozta, aki még március 12-én a Budapesti Főügyészségen tett vallomást. A vádlott a korábban kiszabott életfogytiglannál is súlyosabb büntetésre számíthat.
A jugoszláviai állampolgárságú Erdélyi Nándor bűnössége a csepeli kettős bolti gyilkosság során bizonyított, ám további két bolti gyilkosság esetében már első fokon felmentették. A mostani vallomás közvetett bizonyítéka lehet a Kinizsi utcai gyilkosságnak, ahol egy villamossági szaküzletben dolgozó fiatalembert lőttek fejbe.

A Legfelsőbb Bíróság az új tanúvallomás miatt csütörtökön hatályon kívül helyezte a még 2000. novemberében hozott elsőfokú ítéletet, ahol életfogytiglanra ítélték Erdélyit. Az ügyet újra kell tárgyalni, és ha bizonyítottá válik a harmadik gyilkosság, súlyosabb büntetésre Erdélyi számíthat. Az ügyészségen megjelent tanú, barátnője Erdélyi Nándor szállásadójának.

Dicsekedett a gyilkosságokkal

Az asszony - mint elmondta - a sajtóból értesült arról, hogy Erdélyit már majdnem felmentik a vádak alól, ezért érezte úgy, hogy jelentkeznie kell. Beszámolt arról, hogy a vádlott szállásadónője elmesélt neki egy esetet, amikor is vitába keveredett albérlőjével, mert az már hónapok óta nem fizette bérleti díját, és a vacsoráját is megette. A vita hatására Erdélyi egy óra múlva a korábbi pénzhiány ellenére, egy élelmiszerrel teli bevásárlószatyorral érkezett meg, majd még aznap este meghívta a szállásadót és egyik barátnőjét vacsorázni, ahol cigányzene mellett mulattak. Vacsora közben Erdélyi azzal dicsekedett, hogy hány embert ölt meg a délszláv háborúban, így neki már nem számít néhány emberélet.

Az ügyész a csütörtöki tárgyaláson hivatkozva az új helyzetre, megváltoztatta ügyészi álláspontját. Kérte a Legfelsőbb Bíróságot, hogy az új bizonyítékot se hagyja figyelmen kívül az ügy elbírálásánál, és helyezzék hatályon kívül az elsőfokú ítéletet megalapozatlanság miatt.

A védő szerint gyatra az új bizonyíték

Erdélyi védője szerint az új bizonyíték nem állja meg a helyét. Már azért sem kell figyelembe venni, mert közvetett bizonyíték. A védő továbbra is felmentést kér védencének. Továbbá sérelmezte azt is, hogy március közepe óta nem kapta kézhez ezt a felmerült új bizonyítékot.

Ezt követően kapta meg Erdélyi Nándor az utolsó szó jogát. A bíró célzott arra, hogy Erdélyi az eljárás során mindvégig felhasználta a sajtót saját céljaira. Beszédében Erdélyi kijelentette, hogy a gyilkosságokat nem követte el, még érintőlegesen sincs köze egyik emberöléshez sem. Sérelmezte, hogy négy éve szerinte alaptalanul tartják előzetesben. Méltányos büntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

Újra kell tárgyalni

A Legfelsőbb Bíróság ezt követően rendelte el az ügy újratárgyalását, a tanúvallomás figyelembevételével. A nyomozást mindvégig megnehezítette, hogy a kriminálpszichológus szerint Erdélyi krónikus hazudozó, és vallomásába szándékosan épített többletelemeket, hogy amikor azok megdőlnek, egész vallomása hiteltelen legyen. A vádlott, állítása szerint, azért is tett vallomást, hogy Doszpot Péter nyomozónak sikerélménye legyen. A pszichológus-szakértő átlagon felüli intellektusú, ám pszichopata, antiszociális beállítottságú személyiségként jellemezte Erdélyit, aki személyiségzavarai ellenére büntethető.