Ambrus
-7 °C
3 °C

Tizennyolc év fegyház a györei gyilkosnak

2006.05.16. 14:51
Jogerősen tizenhatról tizennyolc év fegyházra súlyosbította a Pécsi Ítélőtábla kedden annak a férfinak a büntetését, aki tavaly márciusban agyonvert egy idős asszonyt a Tolna megyei Györén.

A táblabíróság Makai Lajos vezette büntető tanácsa a 39 éves, többszörösen visszaeső Orsós Sándort nyereségvágyból elkövetett emberölésben, lopásban, magánlaksértésben és, az elfogását követő szökési kísérlete miatt, fogolyszökésben találta bűnösnek. Tetteit az ítélőtábla az első fokon korábban eljáró Tolna Megyei Bíróságnál súlyosabbnak értékelte, így tizennyolc évre változtatta a korábban kiszabott tizenhat éves szabadságvesztés büntetést.

Berúgott

A tényállás szerint Orsós Sándor legutóbbi, 2004 májusi, korábbi bűncselekmények miatt letöltött börtönbüntetése utáni szabadulását követően sem változtatott addigi életvitelén, s vagyon elleni bűncselekmények miatt újabb eljárások indultak ellene.

A férfi 2005. március 3-án Györén ivott. Részegen elhatározta el, hogy elmegy Váraljára, s megöli volt felesége mostani férjét, majd öngyilkos lesz.

Orsós Sándor két késsel és feszítővassal felfegyverkezve indult el a szomszédos településre. Útközben azonban elhatározta, hogy előbb bemegy egy 87 éves, mozgásában akadályozott asszony házába, hogy kirabolja, illetve, hogy onnan az öngyilkosságához gyógyszereket szerezzen.

Amikor a vádlott behatolt az épületbe, az idős nő kiabálni kezdett, mire a férfi többször megütötte, majd ellökte. Pénzt és értékes holmikat nem talált, ezért csak gyógyszereket vett magához, az asszonyt pedig sorsára hagyta. Az idős nő egy órán belül belehalt súlyos sérüléseibe.

Elaludt

Orsós Sándor Váralján ezt követően még kirabolt egy vegyesboltot, ahonnan cigarettát, szeszt, édességeket és kozmetikumokat zsákmányolt. Ezután tört be volt felesége házába, aki a férjével együtt arra riadt fel, hogy a gyilkos késsel és feszítővassal a kezében az ágyuk mellett áll.

Bár lehetősége lett volna rá, hogy újra gyilkoljon, a férfi felhagyott eredeti tervével. A háziak, látva részegségét, próbálták megnyugtatni. Orsós Sándor közben üdítőt kért, melybe gyógyszereket kevert. Miután italát megitta, bevallotta a gyilkosságot és a bolti betörést, majd elaludt, a háziak pedig hívták a rendőrséget.

Az őrizetbe került férfit öngyilkossági kísérlete miatt pszichiátriai osztályon kezelték, ahonnan megpróbált megszökni. Kiugrott az intézmény ablakán, de az őrzésével megbízott rendőr rövid üldözés után elfogta.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!