Judit
-2 °C
8 °C

Négy év a gyorshajtó gázolónak

2003.06.26. 12:26
Évente több mint nyolcezer ember veszti életét a francia utakon, köztük rengeteg fiatal. A francia rendőrség offenzívát indított a gyorshajtók ellen, mert még mindig ez a halálos balesetek legfőbb oka. Közben egy gyorshajtó gázolót négy évre ítéltek elrettentésül.
Az alig 18 éves vezető jogosítványa éppen két hetes volt, amikor tavaly egy augusztusi estén az előírt 50 km/óra sebesség helyett 148 kilométeres lendülettel közelítette meg Metz főutcáján a piros lámpát, s már nem tudott időben megállni. A vészfékezést követő két másodpercben a vadonatúj, kétszáz lóerős BMW ötvenöt métert csúszott az úttesten, majd még további 18 métert a járdán, ahol három tizenévest (egy 13 éves fiút és két 16 éves lányt) gázolt halálra. Az ügyész 3 évi letöltendő és kétévi felfüggesztett börtönbüntetést kért az elkövetőre. Az ügyész nem csinált titkot belőle, hogy döntésével elrettentő példát akar statuálni, a bíróság viszont négyévi elzárásra utasította Anthony Scipionit..

Évente nyolcezren

A francia országutakon évente több mint nyolcezer ember hal meg közlekedési balesetben, ami az összes halálokok két százalékára rúg (a veszteségmérleghez adódik a súlyos sérültek évi 26 ezres száma). A jelenség legnagyobb mértékben a 15-19 éves korosztályt sújtja, a lakosság 13 százalékát alkotó tizenévesekből kerül ki az országúti áldozatok 26,5 százaléka. A tizenéves fiú halottak 40 százaléka autóbalesetből kerül ki, a 10 év alattiaknál vezető halálok a közúti karambol.

"Kötelező gyorshajtás"

A súlyos karambolok első számú vétkese azonban továbbra is a gyorshajtás, amely az elmúlt években mintha "kötelezővé" vált volna az ország számtalan autóútján. A 110 km/óra felső sebességhatárt jelző táblánál a kocsisorok átlagban 130-140 km/órával húztak el, biztos tudatában annak, hogy ellenőrzésre csak baleset után kerül sor - tehát kivételes esetben.

Elnöki program

Jacques Chirac köztársasági elnök ötéves programjának kiemelt céljaként jelölte meg egy éve a "francia nemzeti átokként" elkönyvelt kiemelkedően magas halálos közúti balesetek jelentős csökkentését, a francia vezetési kultúra alapvető átprogramozását. Nicolas Sarkozy belügyminiszter meghirdette, hogy a közlekedésbiztonságot veszélyeztető agresszív vezetők ellen ugyanolyan könyörtelen harcot indít, mint a súlyos bűncselekmények tetteseivel szemben. Közölte, hogy véget vetnek az országúti ellenőrzések szúrópróbaszerűségének: a rendőrök ezentúl állandóan jelen lesznek az utakon, különösen a legveszélyesebb szakaszokon.

Több rendőr

Ehhez számítása szerint öt év alatt 12.000 új közlekedési rendőr és csendőr toborzására lesz szükség. A közlekedés-rendészetet gyorsjárású rohamkocsikkal, nagyteljesítményű motorokkal szerelik fel, az autópályák mentén lézeres radarokat telepítenek. Emellett digitális fotógépekkel folyamatosan rögzítik a "közúti gengszterek" gépkocsijának rendszámát. Az új program másik célja az ittas vezetők időben való kiszűrése. A halálos kimenetelű gépkocsibalesetek 30 százalékát ittas vezetők idézik elő. A program beindítása óta az idei veszteségmérleg eddig egyetlen hónapban sem érte el az egy évvel korábbi katasztrofális mértéket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.