Judit
3 °C
6 °C

Feladta magát a gránátos gyerekrabló

2005.02.06. 18:40
Bántodás nélkül menekült meg apjától egy négyéves kislány. A gyermeket vasárnap hajnalban rabolta el kézigránátokkal és pisztolyokkal felfegyverzett apja. A német rendőrök a gyermek érdekében nem avatkoztak közbe.

Öt országon át tartó üldözés után szülőhazájában megadta magát egy német állampolgárságú bosnyák férfi. A huszonkilenc éves férfi vasárnapra virradó éjszaka kézigránátokkal és két pisztollyal fegyverkezett fel, majd négyéves kislányát magához ragadva autóba szállt. Menekülés közben egy német benzinkútnál rálőtt az őt feltartóztatni próbáló rendőrök egyikére.

A német hatóságok ezután szabad utat biztosítottak a férfinak, nehogy a kislánynak baja essen. A férfi Passaunál lépett osztrák területre, majd három órás száguldás után Szlovénián és Horvátországon át Boszniába hajtott.

A horvát-bosnyák határon egy pisztoly kivételével leadta fegyvereit, majd Bosanski Novi körzetében megadta magát, miután ígéretet kapott, hogy tettét a büntetőtörvénykönyv, és nem a terroristákra vonatkozó szabályozás szerint ítélik majd meg. A bosnyák hatóságok már meg is kezdték a férfi kihallgatását.

Az autós üldözés során végig szabályosan becsatolva ülő kislánynak nem esett bántódása. A férfi korábbi közlése szerint azért rabolta el gyermekét, mert a lány nincs biztonságba a tőle külön élő, "otthonában rengeteg férfit fogadó" feleségénél.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.