Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Gyurcsány sajnálja a fejbelőtt vállalkozót

2003.12.02. 15:42
Javult a hétfőn fejbelőtt vállalkozó állapota - tudta meg az MTI a Honvédkórház egyik, névtelenséget kérő munkatársától. A Gyurcsány Ferenccel egykoron közös céget tulajdonló vállalkozóhoz fűződő viszonyáról a sportminiszter azt mondta: "Semmilyen értelemben nem gondolom, hogy üzleti, politikai értelemben közünk lenne egymáshoz".
Gyurcsány Ferenc kedden az MTI-nek kijelentette, hogy sem üzleti, sem politikai értelemben nincsen összefüggésben személye azzal a vállalkozóval, akire hétfőn Budapesten rálőttek. "Semmilyen értelemben nem gondolom, hogy üzleti, politikai értelemben közünk lenne egymáshoz" - mondta a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter.

"Nem tudom mi történt"

A miniszter elmondása szerint "egy ambiciózus, több nyelven beszélő külkereskedőt" ismert meg Sáska László személyében hét évvel ezelőtt. "Nem tudom, mi történt az elmúlt hat évben, de több mint szerencsétlen, ha bárkinek életében ilyen mozzanatok lesznek. Sajnálom őt" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc. Mint mondta: Sáska László egy társaság alkalmazottja volt, "amelyben mi kisebbségi tulajdonosok voltunk".

"Sajnálom"

"Nincs e mögött semmilyen olyan részlet, amelyet magyarázni lehetne hat évvel később, azon túl, hogy sajnálom az ő személyes tragédiáját" - mondta az ifjúsági tárca vezetője. Azzal kapcsolatban, hogy politikai támadásként értékeli-e a hétfőn személyét a meglőtt üzletemberrel hírbehozó híradásokat, úgy reagált: "van egy irtózatos tragédia. Van egy bűncselekmény. Tudni kell, hogy miben hol a határ".

Nincs adóssága a vállalkozó cégének

A miniszter által név szerint meg nem nevezett társaság, a Fortus Rt. igazgatósága az MTI-t kedden közleményben arról tájékoztatta, hogy a cégnek "semminemű - sem természetes személyekkel, sem jogi személyekkel szemben fennálló - tartozása nincs." Az rt. nem rendelkezik a gazdasági életben megszokottnál nagyobb mértékű követeléssel, továbbá nincsenek vitatott ügyletei, üzleti kapcsolatai - tudatták.

A tájékoztatásból kiderül, hogy a Fortus Rt. "a magyar üzemanyag-piac meghatározó szereplőivel áll tartós gazdasági kapcsolatban, orosz gazdasági kapcsolatokkal nem rendelkezik." A Fortus Rt egyúttal közölte: a rendőrség által felajánlott egymillió forinton felül további hárommilliót ajánl fel a nyomravezetőnek.

Sáska jött, Gyurcsány ment

A nyilvános cégadatok szerint a Fortus Kereskedelmi Részvénytársaság 1995-ben jött létre. Sáska László 1996 júliusától volt a cég vezérigazgatója. Elnök-vezérigazgatóvá 1997. május 21-én nevezték ki, ugyanezen a napon Gyurcsány Ferenc - jelenlegi gyermek-, ifjúsági és sportminiszter - kikerült a cég felügyelőbizottságából, amelynek a cég megalapítása óta volt a tagja.

Pénzügyi vita?

A Magyar Televízió Híradójának hétfői értesülése szerint a nyomozók nem zárják ki, hogy a leszámolás mögött pénzügyi vita állhat, ugyanis a vállalkozó komoly, több százmilliós adósságot halmozott fel. A vállalkozás cégbírósági bejegyzések tanúsága szerint szállítmányozással és olajkereskedelemmel is foglalkozott.

A Központi Honvédkórház egyik név nélkül nyilatkozó orvosa kedden az MTI-vel közölte: javult az állapota a főváros XVII. kerületében meglőtt férfinak. "A család minden további információ közzétételét megtiltotta" - tette hozzá az orvos.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek elmondta: a támadás indítékáról még korai lenne nyilatkozni. A tanúkihallgatások jelenleg is folynak - tette hozzá Kozák László. A BRFK sajtóosztályának vezetője hétfőn úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy életveszélyes az állapota annak a középkorú férfinak, akire ismeretlen elkövető aznap reggel nyolc óra negyven perckor a XVII. kerületi III. utca egyik lakóháza előtt, autójában több lövést adott le.