Két halott a hagyatéki tárgyaláson

2003.06.10. 12:14
Lövöldözés tört ki egy hagyatéki tárgyaláson Budapesten, tudta meg a HavariaPress. A helyszínen két halottat találtak: egy férfi lelőtte a közelmúltban elhunyt fia élettársát, majd magával is végzett. Mindezt egy motor és egy bankszámla miatt.
Fotó: HavariaPress
A IX. kerületi Vámház körút egyik épületébe kedden késő délelőtt riasztották a rendőröket, mert az ott folyó hagyatéki tárgyalás egyik résztvevője, egy idősebb férfi lövöldözni kezdett.

A lövöldözésben a tárgyalás két résztvevője, a férfi és egy középkorú nő meghalt. A BRFK sajtóügyeletese az Indexnek elmondta, a tettes a közjegyzői irodában kezdett lövöldözni. A rendőrök szerint a férfi a jegyző és két jogi képviselő jelenlétében elővett egy Parabellum pisztolyt és lelőtte a nőt, majd magával is végzett.

Fotó: HavariaPress
Bartha László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az Indexnek elmondta, a nő a férfi nemrég meghalt fiának élettársa volt. A közjegyző a meghallgatáson azt mondta, nagyon gyorsan történt minden, amikor a férfi elővette a fegyvert, kimenekült az irodából. A vita a meghalt fiú motorja miatt robbant ki, ugyanis mindkét fél igényt tartott rá. A felek állítólag a fiú banszámlájáról sem tudtak megegyezni. A rendőrség nem közölte, mekkora összegről van szó.

A halottak mellett nincsenek sérültjei a lövöldözésnek, mondta az Indexnek Győrfi Pál, az országos mentőszolgálat szóvivője. Bartha László elmondta, hogy a helyszínen egyetlen pisztolyt találtak.

Nem volt fegyvertartási engedély
Nem volt fegyvertartási engedélye az elhunyt gyanúsítottnak - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az eddigi vizsgálatok során kiderült, hogy a fegyver nem volt nyilvántartva, arra érvényes fegyvertartási engedélyt senkinek sem adtak ki, ezért vizsgálni fogja a rendőrség, miként juthatott fegyverhez a férfi - mondta Bartha László. Tudatta, hogy a Vámház körúti közjegyzői irodában tartott tárgyaláson jelen volt a közjegyzővel egy időben a nő két jogi képviselője is, akik a kihallgatásuk során egybehangzóan kijelentették, hogy előbb gyilkosság, majd azt követoen öngyilkosság történt.