Megpróbálják Hajdúra bizonyítani a móri mészárlást

2006.06.21. 12:11
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon Hajdú László büntetőpere szerdán. A férfit nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolják, miután a móri bankrablás ügyében hozott elsőfokú ítélet rá vonatkozó részét tavaly hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla. A vád szerint tehát ő végzett ki hét embert a móri Erste bankfiókban.

Újrakezdődött Hajdú László büntetőpere a móri bankrablással kapcsolatban, a szerdai tárgyaláson Szebeni László bíró ismertette a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyező ítéletét, valamint az elsőfokú bíróság ítéletét. A Fővárosi Főügyészség képviselője ismertette a módosított vádat, ami szerint Hajdú Lászlót nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolják, amit társtettesként követett el.

Negyvenhét lövés

A vád szerint Hajdú László és Kaiser Ede tervezte meg és rabolta ki a móri bankfiókot: Hajdú László orosz ismerősétől beszerezte a fegyvert, a bűncselekmény napján együtt mentek Mórra, és dél körül együtt léptek be a bankfiókba. Itt a biztonsági őrre több lövést leadtak, majd úgy döntöttek, hogy nem hagynak élő szemtanút. Hajdú László módszeresen végigjárta a bank helyiségeit és legalább negyvenhét lövést adott le az alkalmazottak és az ügyfelek fejére, illetve felsőtestére. A sértettek után kutatva szétlőtte a banki szerverek közötti adatátviteli készüléket, majd együtt távoztak. A vád szerint Hajdú László ezután elrejtette a bűncselekményhez használt fegyvereket.

Hajdú László a bíróság előtt elmondta: a vádat megértette, és vallomást kíván tenni. "A móri ügyhöz semmi közöm" - jelentette ki, megismételve, hogy a többi vádpontban elismeri bűnösségét.

Egyéb rablások

A bíróság a többi vádpont bizonyítékainak ismertetésével folytatta a tárgyalást. Hajdú Lászlót ezekben azzal vádolják, hogy Kaiser Ede és Kiglics Attila társaságában 2000. őszén a Keleti pályaudvaron egy utazási iroda munkatársát támadta meg, majd pénz nélkül távoztak. 2001. júliusában Kaiser és Hajdú a Váci úton kirabolt egy pénzszállítót. Kaiser egy viperával (teleszkópos fémbottal) ütötte meg a sértettet. Kaiser, Kiglics és Hajdú 2001. novemberében a csepeli postát rabolta ki.

Hajdú László 2004. szeptember 27-én a Fővárosi Bíróságon (Fotó: Nagy Attila)
Hajdú László 2004. szeptember 27-én a Fővárosi Bíróságon (Fotó: Nagy Attila)

Kaiser Ede és Hajdú László 2001. szeptemberében szintén egy budaörsi pénzszállítót próbált meg kirabolni egy közlekedési balesetet színlelve, ekkor Kaiser Ede a nála lévő töltött fegyverrel rálőtt a pénzszállító férfire, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

"Behelyettesítették"

"Újdonság egyelőre nem történt az eljárásban, az írásban benyújtott vádmódosítást tartotta fenn az ügyészség, amit szerintem semmiféle bizonyíték nem támaszt alá. Annyi történt, hogy behelyettesítették Hajdú László nevét az ismeretlen elkövető helyére" - nyilatkozta az MTI-nek Kamarás Géza, Hajdú László védője.

Társtettesség

A 2002. május 9-én nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás ügyében első fokon Kaiser Edét tényleges életfogytiglanra ítélték, Hajdú László bűnösségét azonban nem mondta ki a Fővárosi Bíróság, csupán más fegyveres rablások miatt ítélte 15 évre. Hajdú és Kaiser az eljárás során mindvégig tagadta a móri bankrablással kapcsolatos vádakat, több más fegyveres rablást ugyanakkor mindketten beismertek az elsőfokú büntetőperben.

Az eljárásban a móri bűncselekményben Kaiserrel szemben a vád társtettesség volt, Hajdúval szemben azonban bűnsegédi bűnrészesség, azaz nem azt rótták a terhére, hogy járt volna Móron, hanem azt, hogy a fegyvert biztosította a bűncselekményhez. A Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberi ítélete szerint azonban a két cselekmény egymástól elkülönül, önállóan elbírálható, Hajdú esetében pedig az eljárási szabálysértések miatt az ítélet megalapozatlan, ezért felülbírálatra alkalmatlan.