Háromnapos gyászt rendelt el a burmai junta is

2008.05.19. 15:04
Hétfőn két fontos bejelentés is elhangzott a mianmari állami televízióban: az országon a két hete végigsöpört ciklon áldozatainak emlékére háromnapos gyászt rendeltek el és ötvenfős kínai orvoscsoportot engedtek az országba a túlélők megsegítésére. Mindeközben a nem ázsiai országok segélyszállítmányai továbbra sem juthatnak be az országba.

Háromnapos gyászt hirdetett keddtől a mianmari junta a Nargis ciklon áldozatainak emlékére, jelentette az állami televízió. Burmában (Mianmar) a gyász idején félárbocra engedik az állami lobogókat, így tisztelegnek az ország történelmében legpusztítóbb természeti csapás áldozatainak emléke előtt.

Burmán május elején söpört végig a trópusi vihar, amely legkevesebb 133 ezer áldozatot és eltűntet hagyott maga után. A megemlékezésről szóló bejelentést azután tették Rangúnban, hogy reggel Kínában kezdődött egy szintén háromnapos gyász az egy héttel ezelőtti földrengés áldozatainak tiszteletére.

Párizs ENSZ-beavatkozást sürget

A francia külügyminiszter szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ki kell kényszerítenie, hogy a nemzetközi segélyek akár a mianmari katonai junta akarata ellenére is eljussanak a délkelet-ázsiai ország nélkülöző lakosságához. Bernard Kouchner a Le Monde című párizsi napilapban kedden megjelenő cikkében úgy vélekedett: a BT a "gyávaság" bűnébe esik, ha nem követeli meg a trópusi ciklon sújtotta Mianmartól, hogy fogadja el a külföldi segítséget.

A múltban már volt arra példa, hogy a BT úgy döntött, beavatkozik és erővel juttatja célba a humanitárius segélyeket Kurdisztánban, Bosznia-Hercegovinában, Ruandában és a horvátországi Dubrovnikban, amit most újra megtehetne Mianmarban is, fogalmazott a francia külügyminiszter, a felsorolt válságövezetekben létesített légi folyosókra utalva.

Az élelemhez, gyógyszerekhez és orvosi ellátáshoz való jog egyike az ENSZ által elismert alapvető emberi jogoknak, amelyet számon lehetne kérni a mianmari kormányon, írta Kouchner, aki szerint a "rendkívüli szükség erkölcsi parancsa" követeli meg, hogy Mianmar esetében érvényt szerezzenek e normának.

A francia diplomácia irányítója kifogásolta, hogy a New Yorkban napok óta tartó kétoldalú megbeszéléseken a nemzeti szuverenitás védelme nagyobb súllyal esik latba az emberi élet védelménél.

Kouchner az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet egyik társalapítója, és már többször kikelt a mianmari junta ellen a Nargis ciklon túlélőinek szánt segélyek kezelése miatt.

A francia kezdeményezés esélyeit rontja, hogy Kína a BT vétójoggal rendelkező tagjaként mindeddig következetesen megakadályozta a junta elítélését az emberi jogok súlyos megsértése miatt.

Több száz tonna segélyszállítmány vesztegel

A mianmari partok előtt francia, amerikai és brit hadihajók cirkálnak több száz tonna segélyszállítmánnyal és orvoscsoportokkal fedélzetükön. Az Iravádi folyó ciklon sújtotta deltáját helikopterrel akár fél óra alatt elérhetnék, de nem kaptak engedélyt a segítségnyújtásra. A világszervezettel való bánásmód enyhülésének jeleként a mianmari kormány hozzájárult, hogy a szerdán Rangunba érkező Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ellátogasson a térségbe.

A május eleji trópusi viharban a visszafogott hivatalos adatok szerint is 78 ezer ember veszett oda, további 56 ezer embert pedig eltűntként tartanak számon. Más becslések szerint 100-200 ezer halálos áldozatot követelt a ciklon. Az ENSZ 2,5 millióra becsüli azoknak a túlélőknek a számát, akik a természeti csapás nyomán sürgős segítségre szorulnak. A nemzetközi közösség humanitárius katasztrófától tart, mert túlélők többségéhez még nem jutott el semmilyen segítség.

Ötmillió dolláros segély Mianmarnak

Ötmilló dollárral több mint félmillió embernek segít Mianmarban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet is magába tömörítő ACT-International, az egyházi hátterű segélyszervezetek genfi székhelyű szövetsége, közölte az ökumenikus szervezet hétfőn. A segélyprogram Mianmar több régiójában biztosít folyamatosan ivóvizet, élelmiszert és fertőtlenítőszereket a katasztrófa sújtotta embereknek.

Ideiglenes szálláshelyek létrehozásához szerszámkészletet, vízhatlan ponyvát, ruhákat, takarókat, matracokat, főző alkalmatosságokat, edényeket, szúnyoghálót, elemlámpát, valamint vízhatlan ponyvát juttatnak a rászorulókhoz.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet úgy tájékoztatott, hogy mianmari tartózkodásuk alatt a nemzetközi segítő szervezetek helyi kapcsolatrendszereit használják fel a segítségnyújtáshoz, tagjaik végig kísérik az adományok útját.

"Családon belül" próbálkoznak a kárenyhítéssel?

A mianmari állami televízió hétfőn másik fontos bejelentést is tett: ötvenfős kínai orvoscsoport érkezett Mianmarba, hogy segítséget nyújtson a ciklon túlélőinek, és a mianmari katonai vezetés elfogadta a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) által felajánlott segítséget is.

A Mianmarral szomszédos és vele szövetséges Kína orvoscsapatának repülőgépe még vasárnap este szállt le Rangunban, 32 tonnás - élelmiszert, ivóvizet és gyógyszert tartalmazó - segélyszállítmánnyal a fedélzetén. A hét vége óta 77 indiai és thaiföldi orvos és nővér is részt vesz a túlélők egészségügyi ellátásában. Az összesen 160 főnyi ázsiai orvosi személyzet eddig a legnagyobb, külföldi szakemberekből álló csoport, amelynek a mianmari junta engedélyezte, hogy közreműködjön a katasztrófa sújtotta térség mintegy kétmilliós lakosságának ellátásában.

Szingapúrban hétfőn jelentették be, hogy - több mint két héttel a természeti katasztrófa után - a mianmari junta elfogadta a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége által felajánlott segítséget. A szervezet, amelynek Mianmar (a volt Burma) is tagja, szingapúri rendkívüli tanácskozásán egyezett meg az összehangolt segélyműveletekről.

A tanácskozás résztvevői elfogadták azt is, hogy a katasztrófa utáni újjáépítés érdekében, az ENSZ-szel együttműködve nemzetközi adományozói konferenciát hívnak össze május 25-re Rangunba. A városállam által rendezett rendkívüli értekezleten Burma képviselője tízmilliárd dollárra becsülte a május 2-3-i trópusi vihar okozta anyagi károkat.

Az ASEAN-t az elmúlt napokban többször is az a vád érte, hogy késlekedik a segítségnyújtással, miközben a mianmari hadsereg láthatóan hátráltatja a külföldi, főleg nyugati segélyek bejuttatását az Iravádi folyó katasztrófa sújtotta deltájába. A tömb azonban általában "családon belül" igyekszik megoldani a térség konfliktusait, és hagyományosan a párbeszédre szorítkozik leginkább kiszámíthatatlan partnerével, a szervezetbe 1997-ben felvett Mianmar katonai juntájával szemben is.