Eljárás indult a tanárverő gyerekek ellen

2007.01.15. 17:00
Védelembe vételi eljárás alá vonta Hernádnémeti jegyzője a település iskolájában a tanítónőjüket megverő diákokat. Az eljárás célja, hogy a koruknál fogva nem büntethető gyerekeket a magatartási szabályok betartására, szüleiket pedig ezek felügyeletére kötelezzék. Az oktatási jogok miniszteri biztosa szerint a gyerekek tettüket nem úszhatják meg büntetés nélkül.

Batta István, a Borsod megyei Hernádnémeti jegyzője intézkedéséről szólva a távirati irodának hétfőn elmondta: véleménye szerint "életvezetési problémákról van szó", így nem szükséges kiemelni a kilenc- és tizenegy éves gyerekeket a családi környezetükből, s fejlődésük a családsegítő közreműködésével is biztosítható.

Hangadó vezérdiák

A bántalmazást elszenvedő pedagógusra vonatkozó kérdésre a jegyző csak annyit mondott, hogy "a tanítónő nem tett feljelentést". Erdélyi János, az iskola igazgatója elmondta: az agresszió sajnos a 440 fős iskolában is jelen van, és az eljárás alá vont gyerekeknek korábban is volt magatartási problémájuk.

Mint fogalmazott, a gyerekek "egy hangadó vezérdiák" utasítását követték, aki viszont tevőlegesen nem vett részt a tanítónő bántalmazásában. A védelembe vételi eljárás részleteivel kapcsolatban elmondta: a szülőket és a családi körülményeket meghatározott rend szerint ellenőrzi majd az önkormányzat, és az iskola is segíti ezt a munkát.

Megtámadták a tanárt

A kilenc- és tizenegy éves gyerekek múlt szerdán támadtak pedagógusukra a helyi általános iskolában, a fiatal, törékeny termetű tanárnő lábát egyikük megrúgta, míg a másik egy fadarabbal ütötte, végül egy iskolatáskát is hozzávágtak - idézte fel a történteket. A közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot elkövető gyerekek koruknál fogva nem büntethetők, így eljárás sem indulhat ellenük.

Az oktatási jogok miniszteri biztosa eddig még nem találkozott hasonlós esettel, hogy ilyen fiatal gyermekek bántalmazták volna tanítónőjüket. Aáry-Tamás Lajos az MTI-nek azt mondta: a gyerekek olyan fokú jogsértést követtek el, hogy tettüket nem úszhatják meg büntetés nélkül.

Ugyanakkor azt javasolta, hogy keressék meg az okokat, ami idáig vezetett. Az intézményvezető kérje a gyermekjóléti szolgálat, a családsegítők, a helyi rendőrök segítségét. Példaként említette a Miskolcon működő kriminológiai tanszéket, ahol a fiatalkorúak agresszióját kutatják. Ezeket a tapasztalatokat össze kell gyűjteni és meg kell nézni miért jutott idáig a helyzet. Ha csupán védelembe veszik, vagy csak megbüntetik a gyerekeket, attól semmi nem oldódik meg és meg is ismétlődhet ez az eset - vélte az oktatási jogok biztosa.