Mária
-7 °C
3 °C

Herényi felborult az M7-esen

2005.07.19. 10:59
Totálkorásra törte szolgálati autóját Herényi Károly, adta hírül a TV2 Tények című műsora. Az MDF frakcióvezetőjének járműve megpördült, felborult, s az árokba borult, és magával sodort egy másik járművet is. A rendőrség úgy tudja, hogy a frakcióvezető könnyebb, míg a másik autó vezetője nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Balesetet szenvedett az M7-es autópálya 55-ös kilométerénél Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, számolt be a balaestről hétfőn este a TV2 Tények című műsora. A tudósítás szerint Herényi totálkárosra törte szolgálati autóját, egy Skoda Octaviát, amikor az esőben megcsúszott és felborult. A híradás szerint Herényi csak a baleset után tudta meg, hogy egy másik autónak is nekiment és mindkét jármű az árokban kötött ki.

Gálik Viktória, a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat sajtószóvivője megerősítette a TV2 információit a szombati balesetről. Beszámolója szerint a politikus - akinek a nevét személyiségi jogokra hivatkozva nem mondta el - Budapest felé haladt az M7-es autópályán, amikor megcsúszott, megpördült és eközben nekiment hátulról egy Suzukinak. Mindkét autó az árokban landolt, Herényi járműve pedig fel is borult.

"Az árokban találtam magam"

Herényi azt mondta a Tényeknek, hogy szabályosan vezetett az M7-esen, amikor elkezdett ömleni az eső. "Olyan érzésem volt, mint amikor az embernek defektet kap az első kereke és csak azt tudom, hogy az árokban találtam magam, és ott másztam ki az autóból". A politikus bordája eltörött, de saját felelősségére még szombaton elhagyta a kórházat.

Kórházba szállították a másik autó vezetőjét is, a rendőrség tudomása szerint az általuk csak H. Károlyként emlegetett frakcióvezető pedig csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A Magyar Nemzet keddi száma azt állítja, hogy a balesetért a frakcióvezetőt terheli a felelősség, a rendőrség azonban egyelőre szakértők bevonásával vizsgálja, ki hibázott. Herényi megfújta a szondát a TV2 szerint, a rendőrség viszont a részletekről nem kívánt tájékoztatást adni, így nem tudni, milyen eredménnyel járt az alkoholvizsgálat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.