Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Feljelentés négy hajdúhadházi rendőr ellen

2007.06.13. 18:47
Egy 46 éves téglási férfi feljelentést tett a rendőrségen, állítása szerint négy rendőr úgy megverte, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. A férfi egy kvadot akart vásárolni, épp azt próbálta ki, amikor rendőrök állították meg. A tulajdonos ekkor ért oda a jármű papírjaival, végül mindkét férfit megbilincselve vitték a hajdúhadházi kapitányságra. A rendőrség mindkét férfi ellen feljelentést tett.

Feljelentést tett a hajdúhadházi kapitányság négy rendőre ellen egy 46 éves téglási férfi, állítása szerint ugyanis kihallgatás közben úgy megverték, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, értesült a Független hírügynökség. A férfit azóta is az intenzív osztályon ápolják.

Kvadot akart venni

A Hajdú-Bihar megyei Tégláson hétfőn este egy 34 éves hajdúhadházi férfi egy kvadot próbált ki, mert meg akarta venni. A motor 46 éves téglási tulajdonosa észrevette, hogy egy rendőrautó indult a kvad után. A férfi a hírügynökségnek szerdán elmondta, mivel a jármű papírjai nem voltak a vevőnél, élettársával együtt autóba ült, és a rendőrautó után ment. Az utca végén érte utol őket, ahol azt látta, hogy a rendőrök épp bilincselik meg a hajdúhadházi férfit. A tulajdonos - állítása szerint - megpróbált békíteni, de már akkor kapott egy ütést az arcára egy bilinccsel.

A két férfit ezután megbilincselve bevitték a hajdúhadházi rendőrkapitányságra, ahol a kvad tulajdonosának élettársa a folyosón várt. Több mint 2 óra eltelt, amikor a nő azt látta, egy orvos érkezik, majd egy mentő, és élettársát vérző fejjel, zúzódásokkal a felsőtestén vitték el.

Intenzíven ápolják

A férfit a debreceni Kenézy Gyula Kórház Baleseti Sebészetének intenzív osztályára szállították, azóta is ott ápolják. Mint kiderült, súlyos sérüléseket szenvedett, légmellet állapítottak meg nála. Ezt, illetve a zúzódások tényét Szentgyörgyi János, a kórház sajtóreferense is megerősítette.

A téglási férfi azt mondta, a hajdúhadházi kapitányságon az őt kihallgató négy rendőr "agyba-főbe" verte. Ezért feljelentést tett a rendőrök ellen.

A rendőrség keddi közleménye szerint a 34 éves férfit azért kellett megbilincselve a kapitányságra szállítani, mert bukósisak nélkül motorozott és nem volt hajlandó megfújni az alkoholszondát. A kvad tulajdonosa pedig ellenszegült a rendőri intézkedésnek és a rendőrökre támadt. A rendőrség szintén feljelentést tett a két férfi ellen. Az ügyet a debreceni nyomozó ügyészség vizsgálja.