Miklós
-7 °C
4 °C

Fennakadásokat okoz a hideg

2006.01.24. 18:31
Borsod megyében kedd reggelre minden település "kiszabadult" a hó fogságából, a szabolcsi utakat is sikerült megtisztítani. A Mátrai Erőműben robbantással kell biztosítani a lignit ellátást, mert az utánpótlás negyed óra alatt befagy. A hideg időjárás első áldozatait szedte Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, mindkét esetben idős emberek fagytak meg.

Elsősorban Borsod megyét sújtotta a mostoha időjárás. Kedd koraestére azonban már csak egy úton nem lehetett közlekedni személyautóval a hófúvás okozta hóakadályok miatt - közölte az Állami Közútkezelő Kht. megyei igazgatóságának ügyletese kedden este. Dvorcsák Imre tájékoztatása szerint a Felsőzsolca-Bekecs közötti út Gesztely-Újharangod közötti szakasza járhatatlan, felszabadításán jelenleg is dolgoznak. Az utak megtisztításán tucatnyi hómaró, hóeke, munkagép dolgozik. Az ügyeletes közölte, ha nehezen is, de egy nyomsávon már lehet közlekedni a Pere-Abaújszántó, az Egerlővő-Ároktő, a Vilmány-Fony, a Köröm-Tiszalúc és a Tiszalúc-Kesznyéten közötti út korábban hótól elzárt szakaszain is.

A hófúvások a vonat- és az autóbusz-közlekedésben is fennakadásokat okoztak, de hétfő estére helyreállt a buszközlekedés Borsod megyében, és 10-15 perces késéssel, de általában mindenhol elindultak az autóbuszok. Sátoraljaújhely felé Kisrozvágytól hótolóval közlekednek az autóbuszok, mert annyira lefagyott az út, hogy a hómaró is csak nehezen tudja felszedni a jeget.

Befagyott a lignit

Robbantásokkal biztosítják a Mátrai Erőmű tüzelőellátását, mert a lignit folyamatosan befagy a szénbunkerekbe a mínusz 15, mínusz 20 Celsius-fokos hidegben - tájékoztatott kedden a társaság igazgatóságának elnöke, Valaska József. Ugyanakkor a rendkívüli idojárás nem okoz fennakadást az áramtermelésben, a 800 megawatt teljesítményu erőmű közel teljes kapacitásán üzemel, közölte Valaska. Mint elmondta: ugyan a 40 százalékos nedvességtartalmú lignit csupán mintegy negyed órát áll a szénbunkerekben és az adagoló berendezésekben, mielőtt a kazánokba kerül, de a nagy hidegben ez az idő is elegendő ahhoz, hogy tömbökké fagyjon és eltorlaszolja a járatokat. Ebben a helyzetben a társaság hat robbantó brigádot állított munkába, amelyek folyamatosan gondoskodnak a szénpálya felszabadításáról és a tüzelőanyag biztosításáról - közölte Valaska József.

A posta is elakadt

#alt#
Klikk a képre!
Fotó: Index

Borsodban ugyanakkor továbbra is nehezen járható mintegy kéttucatnyi út. Akinek nem feltétlenül muszáj, ne üljön autóba Borsod-Abaúj-Zemplén megye abaúji, dél-borsodi, zempléni térségében - mondta a megyei közútkezelő ügyeletese. A borsodi helyzetről bővebben ide kattintva olvashat>>>

A Magyar Posta tájékoztatása szerint a közlekedési nehézségek miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 25 településre nem jutottak el a postajáratok, a nehézségek miatt a posta a huszonöt település közül 16 községben nem tudta kifizetni az esedékes nyugdíjutalványokat sem. A posta mindent megtesz, hogy a lakosok mihamarabb hozzájuthassanak küldeményeikhez és megkapják nyugdíjukat.

Hétfőn napközben ugyan rövid időre, de volt néhány elzárt bokortanya Nyíregyháza környékén. Miután estére elállt a viharos szél, a térségi közútkezelő gépei letakarították a hófúvásokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei utakról. A megye főútjai, valamint a térség 24 városát bekötő utak mindenütt jól járhatók. Az alsóbbrendű nyírségi utak viszont a letaposott hótól jegesek, jégbordásak.

Fennakadások

Takaró és tea a hajléktalanoknak

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a rendkívüli hideg beálltával is folytatja a fedél nélkülieket segítő akcióit. A vidéki intézmények munkája mellett Budapesten is meleg étellel és pokrócokkal keresik fel az aluljárókban és az utcán élőket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat női és férfiszállásán is van még hely azok számára, akik a nagy hideg elől menedéket keresnek, ebben az időszakban minden ellátó intézmény fogadja a rászorulókat.

Mobil konténerszállókat is üzembe helyeztek Debrecenben, hogy a rendkívüli hidegben minél több hajléktalannak tudjanak fedelet adni. A hajdú-bihari megyeszékhelyen 600-700 hajléktalant tartanak nyilván, közülük 300-at tudnak elhelyezni az állandó szálláshelyeken. A két konténerszállóban vasárnapról hétfőre virradó éjszaka 17 hajléktalant helyeztek el. A MÁV megnyitja a hajléktalanok előtt a debreceni vasútállomás épületét, ahol meghúzhatják magukat a rendkívüli hidegben.

Gyurcsány Ferenc kormányfő időjósként is megmutatta magát: szavai szerint február második feléig hideg időjárásra kell felkészülni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese szerint ugyanakkor a következő hetekben enyhül az idő és közeleg a tavasz. A miniszterelnök mindenesetre azt is ajánlotta, figyeljünk szomszédainkra és az idős emberekre, nehogy megfagyjanak.

A legnagyobb fennakadást a vasúti közlekedésben okozta a havazás és a mínusz tíz fok alá süllyedő hőmérséklet. Vasárnap este például több óra hosszán keresztül állt a vasúti forgalom felsővezeték-szakadás miatt vasárnap este Törökszentmiklós határában. Az információáramlás hagyott némi kívánnivalót maga után, vasúti kriminkről itt olvashat részletesen>>> És olvassa vasúti fórumunkat is>>>

Még van gáz

Hétfőn az ellátási kapacitás határára érkezhet a Földgázszállító. A hétvégéhez hasonlón hétfő reggel is a szokásos földgázmennyiség 75-80 százaléka érkezett Magyarországra a Gazpromtól, közölte Ábrahám Gergely, a gazdasági miniszter szóvivője a Mol Földgázszállító t.-től kapott adatok alapján.

Ez ezt jelenti, hogy Beregdarócon hazai fogyasztásra 22 millió köbméter, tranzitcélokra 9 millió köbméter, emellett az osztrák átadóállomáson további 8 millió köbméter földgáz érkezett az országba. Olvasson bővebben a gázhelyzetről>>>

Napokig nagyon hideg lesz

#alt#
Nézze meg képeinket!
Fotó: EPA

A szokatlan hideg napokig tart, de újabb hó szerdáig nem esik. A hét második felében enyhül a hideg, és országos havazás kezdődhet. Az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) által mért legalacsonyabb hőmérséklet éjszaka a Veszprém megyei Kabhegyen -21,3 fok volt. Hétfőn Budapesten éjszaka -14, észak-keleten -20 fokra számítanak. A Magyarországon meteorológusok által mért legalacsonyabb hőmérséklet -35 fok volt 1940. február 16-án Görömbölytapolcán, a mai Miskolctapolcán. Nézze meg, hogy mit ír az Index meteorológiai oldala>>> és mekkora hóra számíthatnak a sípályákon>>>

Európa is a hideg markában

Szlovákiában rekordhideget mértek, Ukrajnában húsz halálos áldozata van az országot bénító mínusz 30 fokos hidegnek. Eddig négy halálos áldozatot szedett a hideghullám ezen a télen Németországban. Hétfőre virradóra Bajorországban mérték a leghidegebbet, mínusz 33,8 fokot.Bővebben >>>

A biciklis futárok nem fanyalognak a nagy hideg miatt, azt mondják, a munka nem állhat le. A motoros pizzafutárok viszont nehezen viselik a zimankót. Bővebben >>>

Idős emebereket sújt a fagyhalál

A hideg időjárás első áldozatát Jász-Nagykun-Szolnok megyében szedte, ahol megfagyott egy idős férfi Tiszafüreden. A 73 éves nyugdíjasra hétfő hajnalban családi háza udvarán a földön fekve találtak rá, a mentők kórházba szállították, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni - mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kovács Ágnes rendőr zászlós.

Hétfőn este a mínusz 18 fok körüli hidegben kihuléses halált szenvedett egy 58 éves ember Balsán, közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivoje kedden. A megfagyott férfi holttestére lakásának tornácán találták rá - mondta Vörös Krisztina. Hozzátette: az orvosi vélemény szerint a férfi vasárnap éjszaka halt meg; bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel az esettel kapcsolatban.