Fényes nappal akartak ellopni egy vasúti hidat

2007. augusztus 14., kedd 11:31

A rendőrök fogtak el egy nemesrempehollósi nyugdíjast, aki napok óta lángvágóval darabolta a Pinkamindszent határában álló vasúti hidat.

Legalább egy tonnányi vasgerendát kivágott a Pinkamindszent melletti használaton kívüli vasúti összekötő hídból az a férfi, akit hétfőn délelőtt fogtak el a rendőrök.

A bozót mögött vágta a hidat

A Vas megyei Rendőrkapitányság ügyeletesének tájékoztatása szerint a pinkamindszenti önkormányzatról értesítették hétfőn délelőtt a körmendi rendőröket, akik a helyszínen elfogták a közeli faluból érkezett nyugdíjast.

Csiszár István, polgármester az Indexnek elmondta, hogy a környéken végzett mezőgazdasági munkák közben látta meg bozóttal benőtt területen. Feltűnt a híd mellett parkoló autó, és a darabolás is nagy robajjal járt. A pinkamindszenti polgármester elmondta, hogy a 1900-as évek elején épült, 12 méteres fesztávolságú híd az önkormányzat tulajdona. Ugyan 1962 óta használaton kívül van, de az utóbbi időben a környéken több helyen döntés született arról, hogy a régi vasúti pályák helyén turisztikailag fontos bicikli utakat építenek ki.

A lángvágós nyugdíjas társaival viszont levágta a híd kereszttartó elemeit, jelentősen megrongálva a szerkezetet.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől