Vilma
-7 °C
4 °C

Meztelenül lovagolva tiltakozik a gyermeknevelés magas költségei ellen

BBC
2002.09.19. 12:20
Jacqueline de Baer üzletasszony azt tervezi, hogy meztelenül lovagol el a pénzügyminiszterhez, hogy a gyermeknevelés magas költségei ellen tiltakozzon. A négygyermekes anya az tervét Lady Godiva tette ihlette, aki pucéran lovagolt végig Coventry utcáin a tizenegyedik században, hogy adóreformokat követeljen. De Baer asszony a róla elnevezett ruhaipari vállalat alapítója, és anyagilag igen sikeres. Elmondta, hogy kicsit még "izgul", de muszáj valahogy az ellen tiltakoznia, hogy a kormány semmilyen módon nem segít a középrétegeknek a gyermeknevelési költségek csökkentésében. Szerinte csak az alacsonyjövedelműeket segítik, így a közepesen jól keresőknek egyszerűen nem éri meg, hogy a csecsemő megszületése után visszamenjenek dolgozni. A brit adótörvények szerint évi bruttó 22 ezer fontos (kb. 8,8 millió forint) összjövedelem felett nem jár állami támogatás a bölcsőde vagy az óvoda számlájához. Ugyanakkor egy két év alatti gyermek bölcsődei ellátása átlagosan 6200 fontba (2,5 millió forint) kerül.