Natália
-3 °C
7 °C

Zsaroló APEH-nyomozók ellen emeltek vádat

2002.10.10. 11:09
Zsarolás miatt vádat emeltek az APEH Tolnai Megyei Nyomozó Hivatalának egykori helyettes vezetője és három társa ellen. A Paksi Városi Ügyészség vádirata szerint a négy férfi összesen kilenc alkalommal zsarolt meg vállalkozókat. Nekik azt mondták, eljárás folyik ellenük, de pénzért hajlandók elsimítani az ügyet. Ellenkező esetben a vállalkozókat szabadságvesztéssel fenyegették. A zsarolókat az egyik sértett jelentette fel, tőle 600 ezer forintot kértek. A rendőrség a pénz átadásakor fogta el a vezető adónyomozót és egyik társát. Az ellenük indított vizsgálat derítette ki, hogy összesen négyen lehetnek érintettek az ügyben. Az egykori helyettes vezetőt előzetes letartóztatásba helyezték.