Újra megnyílik a szeged Virág Cukrászda

MTI
2003.01.06. 18:22
Befejeződött a szegedi Virág Cukrászda több mint egy éve tartó felújítása, a patinás vendéglátóhelyet, amely kedden nyitja kapuit, hétfőn bemutatták a városvezetőknek és a sajtó képviselőinek. A tulajdonos Virág Cukrászda Kft. jogi képviselője, Hadfi János tájékoztatása szerint a beruházás több száz millió forintba került, a pontos összeget üzleti titok.

Az épületen és a belsejében mindent felújítottak, a tetőtől a pincéig. A pincében alakították ki a minden igénynek megfelelő konyhát, ahol a különféle süteményeket, édességeket készítik. A Virág három terme közül kettő készült el: az egykori szegedi cukrász nevét őrző Árvai szalon a nem dohányzóknak, a Virág szalon pedig a dohányzó vendégek számára.

A Virág Cukrászdát korábban a soltvadkerti Szervánszky család üzemeltette, majd 1999 őszén egy reggelre kiürítették az épületet, a berendezést elszállították, a cukrászdát bezárták. A műemléki védettség alatt álló épület megvásárlására és felújítására alakult meg 2000-ben a Virág Cukrászda Kft., amely 2001 decemberében kezdett hozzá a felújításhoz.