Háborús előkészületek a rendőrségnél

MTI
2003.03.18. 20:27
A rendőrségnél tervezett háborús előkészületekről tartott kedden délután sajtótájékoztatót Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi elmondta, hogy már az elmúlt időszakban is döntöttek a rendőrségnél megelőző intézkedésekről. Ilyen volt például Taszár és környéke védelmének megerősítése, vagy a Paksi Atomerőmű biztonságának fokozása. A mostani intézkedési terv egyik lényege az, hogy az állampolgárok is megnyugvással érzékelhetik a rendőrség fokozott jelenlétét - így például diplomáciai épületek környékén, középületeknél, és stratégiai jellegű vállalatok közelében. Az említett épületek védelmét nem szokványos felszerelésben, hanem géppisztollyal és golyóálló mellénnyel felszerelve látják el ezek a rendőrök, sőt várhatóan a létszámukat is megerősítik.

Arra az esetre, ha kitör a háború, az intézkedési terv értelmében felállítanak egy elkülönített, operatív törzset. Ennek az egységnek a feladata az, hogy a megyei rendőrségekkel összehangolja az aktuális megelőző intézkedéseit. Egyelőre a szokásos létszámmal látják el a munkát a rendőrök, de szükség esetén a szabadságon lévő, illetve a készenléti rendőrök behívására is sor kerülhet. Garamvölgyi László mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az ismertetett terv egyértelműen megelőző jellegű, és Európa valamennyi rendőrsége megtette ezeket az intézkedéseket. Kiemelte, hogy Magyarország fenyegetettsége nem nőtt, és sem a rendőrség, sem a társszervek nem rendelkeznek olyan információval, amely azt sugallná, hogy tartanunk kellene terrorcselekménytől.