Polgármester lenne a 103 éves norvég asszony

MTI
2003.03.31. 07:37
Százhárom évesen indul a polgármesterségért az őszi helyhatósági választásokon egy norvég asszony Osen városában. Ellen Sörmeland a 104. születésnapja után lépne hivatalba, ha őt választanák meg. Márpedig esélye van a győzelemre, mert a kormányzó Kereszténydemokrata Párt színeit képviseli. A matróna már hosszú ideje tagja Kjell Magne Bondevik miniszterelnök pártjának, de most először - több mint egy évszázadnyi élettapasztalattal maga mögött - kapcsolódna be az aktív politikai életbe. Sörmeland már nem is emlékszik pontosan, mikor lépett be a pártba, de azt tudja, hogy nem sokkal annak 1933-as alapítása után.

A bizakodó idős hölgy az NTB norvég hírügynökség jelentése szerint nem tartja hátránynak a választáson, illetve a majdani tanácsüléseken, hogy hallása már nem a régi. Az ilyesmi segít az öreg embereknek abban, hogy megkíméljék magukat mások üres beszédeitől - magyarázta. Sörmeland három számjegyű életkorát meghazudtolva első számú céljának vallja a fiatalság ügyének előrevitelét, mindenekelőtt azt, hogy jó és biztos munkahelyeket biztosítsanak a munkakezdő korosztálynak. Vezető kampányjelszavának is azt választotta, hogy "Építsünk az ifjúságra!"