Tizenhat kerékpár ellopásával gyanúsítanak egy otthontalant

2003.04.08. 14:37
Őrizetbe vették a rendőrök azt a hajléktalant, aki a gyanú szerint tizenhat kerékpárt lopott el Hódmezővásárhelyen. Az 51 éves férfit hétfőn késő este igazoltatták a csongrádi város járőrei, akiknek gyanús lett, hogy a férfi egy kerékpárt maga mellett tolva egy másikon kerekezett. A kérdőre vont hajléktalan nem tudott hitelt érdemlően beszámolni a biciklik eredetéről, sőt szóba hozott egy harmadik, eltulajdonított kerékpárt is. Ezt a rendőrök később meg is találták a férfi által megjelölt helyen. Az otthontalan férfi ellen korábban már eljárást folytattak a rendőrök, akkor 13 kerékpár eltulajdonításával gyanúsították. Az őrizetbe vett férfi ellen - a nála talált újabb három kerékpár miatt - most új eljárás indult, egyúttal a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását is.