Első fokon húsz év a kínai férfi gyilkosának

2003.04.11. 15:08
Első fokon húsz év börtönbüntetésre és kiutasításra ítélte a Fővárosi Bíróság azt a romániai férfit, akit egy kínai férfi meggyilkolásával vádoltak. Az ügy másodrendű vádlottja kilenc év börtönt kapott, őt tíz évre szólóan utasították ki az országból. Harmadik, magyar állampolgárságú társuk ítélete hat év börtön és tíz év közügyektől való eltiltás volt. A vádirat szerint a három férfi 2001. novemberében gyilkolta meg a kínait, annak pénzéért. A vád különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság volt, melyben a két utóbbi vádlott társtettesként vett részt. A vádpontok között szerepelt még a lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaélés, valamint az okirathamisítás is.

Az ítélet nem jogerős, mert a védelem, valamint az ügyész is fellebbezett. A vád képviselője ugyanis az elsőrendű és a harmadrendű vádlott ítéletét súlyosbítani, míg a másodrendűét enyhíteni szeretné. A három férfi előzetes letartóztatásban marad, az ügy tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.