Judit
3 °C
6 °C

Nem jogerősen börtönbüntetésre ítéltek egy fideszes önkormányzati képviselőt

MTI
2003.04.11. 21:38
Első fokon, nem jogerősen két év három hónap börtönre ítélte pénteken a bíróság Malinák Árpád fideszes kunszentmiklósi önkormányzati képviselőt, aki január végén előzetes letartóztatása alatt tette le a képviselői esküt. Malinák Árpádot, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Idzigné Novák Csilla tanácsvezető bíró vezetésével pénteken nemcsak a börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, de három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s a mintegy 70 ezer forint bűnügyi költség tetemes részének megfizetésére is kötelezte. A képviselő előzetes letartóztatása a bírósági ítélet kihirdetésével egy időben megszűnt. Malinák Árpád 2002. október 14. óta volt előzetes letartóztatásban. Az ügyészség azzal vádolta, hogy az általa vezetett Kiskunsági Ifjúsági és Kulturális Egyesületben 2000. szeptember óta két éven át 14 polgári szolgálatos katonát csak papíron foglalkoztatott, illetményük visszatartása ellenében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!