Árpád
-2 °C
9 °C

Péntektől tűzgyújtási tilalom országszerte

MTI
2003.04.17. 19:21
Péntektől tűzgyújtási tilalmat rendeltek el az ország egész területén: tilos mindennemű tűzgyújtás, beleértve a parlag és gazégetést is. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által elrendelt tilalom az erdőkben és az erdőterületek határától számított 200 méteren belül, beleértve a kijelölt tűzrakó helyeket is, valamint a közút- és vasút menti fásításokban is érvényes.

Közlése szerint a tilalmat az utóbbi időszakra jellemző csapadékmentes időjárás, valamint felelőtlenség, gondatlanság miatt keletkezett avar-, parlag-, nádas- és erdőtüzek elszaporodása indokolta. A szóvivő felhívta a figyelmet: a közúton és vasúton utazókat arra kérik, hogy égő cigarettát ne dobjanak ki a járművek ablakán, mert a tűz elterjedésén túl a füst fokozott balesetveszélyt is jelenthet a járművek számára. Arra is figyelmeztetett, hogy autóval nem célszerű a magas aljnövényzetben parkolni, mert a jármű forró motorja lángra lobbanthatja a növényzetet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!