Kerékpárost gázolt halálra a távolsági busz

2003.05.14. 20:42
Halálra gázolt egy kerékpárost egy távolsági busz Villányban. Az ütközésben a buszon is több utas megsérült. A baleset szerdán késő délután történt a baranyai kisvárosban. A Siklósról Bóly felé közlekedő menetrend szerinti autóbusz egy kanyarban egyelőre ismeretlen okból felhajtott az út menti járdára. Ezután a busz átvágódott az úttest másik oldalára. Itt ütötte el a vele szemben szabályosan haladó idős kerékpárost, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A busz nekirohant egy vaskorlátnak is, s a gázolás után még egy vasúti átjárón is áthajtott, s csak ez után tudott megállni. A busz egy utasa súlyosan megsérült, több utas könnyebb sérüléseket szenvedett. A távolsági busz vezetője szerint a balesetet műszaki hiba okozta. A rendőrség azonban - több szemtanú állítása nyomán - azt feltételezi, hogy a sofőr átengedte a volánt egy ismerősének, aki szemmel láthatóan erősen ittas volt. A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták. A rendőrség vizsgálatot indított a halálos buszbaleset pontos körülményeinek kivizsgálására.