Késések a Budapest-Szolnok vonalon

2003.05.23. 09:34
Változatlanul késésekre kell számítani a Budapest és Szolnok közti vasútvonalon, egy csütörtökön elromlott vasúti biztosító berendezés miatt. A biztosító berendezés még csütörtökön, délután egy óra körül hibásodott meg Vecsés és Üllő között, kábelzárlat miatt. Emiatt a vonatok jelentős késéssel közlekedtek ezen a szakaszon, előfordultak már két órás késések is. A MÁV szakemberei eredetileg azt remélték, hogy délután öt körül végeznek a meghibásodott berendezés javításával. A hibát azonban még péntek reggelre sem sikerült elhárítani. A pénteki napon ezért néhány vonatot erről a szakaszról Újszász felé terelnek el, az Albertirsáról és Pilisről induló helyi személyvonatokat pedig egyelőre nem indítják el. A távolsági gyors- és személyvonatok viszont a hiba kiküszöböléséig Szolnok és Budapest között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A forgalom várhatóan péntek délelőtt, a helyreállítást követően normalizálódhat majd ezen a vonalszakaszon.