Judit
-2 °C
8 °C

Ezer rendőr és polgárőr a gyorshajtók ellen

MTI
2003.06.22. 09:22
Szigorú közúti ellenőrzésekre számíthatnak az autósok a közutakon az elkövetkező hetekben az országos rendőrfőkapitány egy múlt heti intézkedése értelmében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ügyeletese szombat este. Salgó László azt követően rendelte el az ellenőrzések szigorítását, hogy az év elejétől tartó kedvező baleseti statisztika májusban jelentősen romlott - közölte Németh Tamás alezredes. Emiatt péntek délelőttől szombat délelőttig az autópályákon, gyorsforgalmi és főutakon több mint ezer rendőr valamint polgárőrök teljesítettek szolgálatot. A rendőrök közel 1700 autóssal szemben mintegy 9 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki, valamint 650 szabálysértési feljelentést tettek, utóbbiból 255 esetben gyorshajtás miatt. Elmondta azt is: 2300 vezetőtőt ellenőriztek alkoholszondával, közülük 54-en bizonyultak ittasnak. Vezetői engedélyt 43 esetben vontak be, 35-öt alkoholfogyasztás miatt.