Emberölés Dusnokon - romániai gyanúsítottak

2003.06.27. 12:10
Két romániai állampolgárt gyanúsít a rendőrség a dusnoki gyilkossággal - tudta meg a HavariaPress. A két fiatal férfi szerdán érkezett Magyarországra, alkalmi munkákat kerestek a településen. A tanúk által elmondott személyleírások rájuk illenek, ezért a Bács-Kiskun megyei rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Az eddigi adatok szerint az 59 éves férfit Zalka Máté utcai családi házának melléképületében megkötözték és megverték. A férfi belehalt sérüléseibe. Az egyedül élő, közeli rokonokkal nem rendelkező ember holttestét a gondozónője találta meg. A rendőrök az adatgyűjtés során megtudták, hogy az 59 éves férfi szerda délután a település melletti tónál horgászott és ott beszélgetni kezdett két román férfival. A falubeliek elmondták, az áldozat már az első beszélgetések során nyíltan beszélt arról, hogy milyen jó anyagi körülmények között él. Ez történhetett aznap is. A Bács-Kiskun megyei rendőrök nagy erőkkel keresik a gyanúsítottakat.