Levették az árpádsávos zászlókat Hódmezővásárhelyen

Népszabadság
2003.07.11. 10:33
Eltávolította az árpádsávos zászlókat Hódmezővásárhely főteréről a polgármester, Lázár János, miután csütörtökön a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) Csongrád megyei ifjúsági tagozata kifogásolta, hogy az említett zászlók újfasiszta jelképek is, ezért aktuálpolitikai jelentésük is van.

Csütörtökön Korsós Ágnes jegyző még azt mondta, nem lát okot a zászlót eltávolítására, mivel azok az Árpád-házi királyokra emlékeztetnek.

Lázár János a Népszabadságnak elmondta, hogy már 1996 óta az évnek ebben a szakaszában a történelmi megemlékezeseken rendszeresen kint vannak a zászlók, de eddig senki sem szólt, a MEASZ most sem őt kereste meg, hanem sajtóközleményben tiltakozott.

Nem volt szándékukban szélsőséges szimbólumokra is emlékeztető jelképeket közterületre kifüggeszteni - jelentette ki Lázár - ezért eltávolíttatta azokat, és elnézsét kért azoktól, akiknek érzéseit megsértetteék a lobogók.