Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Előzetesben a zsaroló ügyvédbojtár Szegeden

2003.07.29. 15:46
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt az ügyvédjelöltet, aki a gyanú szerint több embert is komoly fenyegetésekkel zsarolt meg Szegeden.

Több millió forintot kísérelt meg élet- és testi épség elleni, valamint egyéb súlyos fenyegetéssel kizsarolni a szegedi sértettektől az ügyvédjelölt a vizsgálat eddigi adatai szerint, tudatta közleményben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Úgy tudni, a zsaroló egy áldozatánál sikerrel is járt, akitől így meg is kapta a követelt összeget.

Az ügyben több szegedi lakos feljelentése nyomán indult meg a nyomozás az ügyvédjelölt ellen.

Mivel feltehető, hogy az ügynek a már megismerteken túl további sértettei is vannak, a rendőrség továbbra is nagy erőkkel folytatja a nyomozást.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az eset összefügghet-e a nemrég zsarolás gyanúja miatt letartóztatott szegedi rendőrtiszt ügyével.