Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Elfogták a bajai postarablót

2003.08.01. 11:22
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint fegyverrel rabolt ki egy postát Baján.

A támadó két nappal ez előtt rontott be a bácskai város postájára, és két alkalmazottra is rászegezte fegyverét, a bevételt követelve.

Első kísérlete nem járt sikerrel, a másodikként megfenyegetett postás azonban átadta a pénztár tartalmát. A vizsgálat a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a rabló feltehetőleg egy krómozott, forgótáras flóbert pisztolyt használt.

Ezen a nyomon elindulva jutottak el egy 31 éves érsekcsanádi férfihoz, akiről kiderült, hogy még évekkel ezelőtt vásárolt egy ilyen fegyvert.

A nála tartott házkutatás alkalmával a nyomozók nagyobb összeget találtak, és olyan ruhák is előkerültek, mint amilyeneket - a szemtanúk elmondása szerint - a rabló viselt.

A gyanúsítottnál a fegyvert egyelőre nem sikerült megtalálni. A férfi azonban kihallgatásakor megtört, beismerte tettét, és azt is elmondta, hogy a pisztolyt bajai ismerősénél rejtette el.

Állítása szerint nagyobb mennyiségű tartozása gyűlt össze, és ehhez próbált meg ilyen módon pénzt szerezni.