Natália
-3 °C
8 °C

Nyolcéves kislánnyal fajtalankodott

2003.08.13. 18:59
Nyolc éves kislánnyal fajtalankodott egy férfi Miskolc Kilián-telepén. A lánykával nagymamája ment a lakótelep játszóterére szerdán délelőtt, de rövid időre nem figyelt oda unokájára. Ezt kihasználva a 17 éves helybéli fiú a park bokrai mögé csalta a gyereket és ott csókolgatni kezdte, sőt még ruháját is levette. A nagymama észlelte, hogy a kislány már nincs a homokozóba, ezért keresni kezdte a környéken és hamar rá is talált. A szeméremsértő fiút egy pofonnal tette ártalmatlanná az idős hölgy, majd pedig azonnal bejelentést tett a rendőrségen. A miskolci kapitányság emberei a délután folyamán elfogták a fiatalkorút, de az ügyészség nem tartotta indokoltnak előzetes letartóztatását. Ellene szemérem elleni erőszak miatt indul eljárás.