Felköszöntötték az ország legidősebb férfiát

  • MTI
2003. augusztus 21., csütörtök 17:11

Százhetedik születésnapján köszöntötték László György építőmérnököt csütörtökön a fővárosban. László György Rákospalota, Pestújhely és Újpalota díszpolgára. Nevéhez fűződik az első gellérthegyi víztározó és az 1950-es években irányítása alatt épült a rákospalotai vízvezetékrendszer.

László György 1896-ban született Budapesten, 1916-ban hadifogolyként építette az északkeleti Ural-vasutat. 1924-ig volt fogságban, 1944-ben tért vissza Budapestre, azóta Rákospalotán él. László György születésnapján elmondta: jól érzi magát, ha tudja, hogy szeretik. A Belügyminisztérium központi hivatala augusztus 12-én az MTI-t arról tájékoztatta, hogy adataik szerint az ország legidősebb asszonya 109, legidősebb férfija pedig 104 éves. az ellentmondás feloldása érdekében a 107 éves férfi rövidesen egyeztetést kér a BM központi hivatalától.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!