Árpád
-1 °C
9 °C

Újabb holttest a Lóúsztatóban

Objektív Hírügynökség
2003.08.28. 06:43
Néhány nap alatt már a második holttestre bukkantak Kiskunfélegyházán az úgynevezett "Lóúsztató" horgásztóban. Ezúttal egy középkorú nő tetemét emelték ki a vízből. A víz felszínén úszó holttestre most is horgászok találtak rá, ezúttal a tó egy másik részében. Szemtanúk elmondása szerint a 45-50 év körüli fehér ruhát viselő nő napközben a tó partján ücsörgött, magányosan. Azt senki sem látta, hogy mikor és hogyan került a vízbe és hogyan fulladhatott bele az ott sekély tóba.

A rendőrség iratokat nem talált nála, így a helyszínen nem sikerült megállapítani a középkorú nő kilétét. Bűncselekményre utaló nyomot nem találtak rajta, ezért feltételezik, hogy öngyilkosság, vagy véletlen baleset áldozata lett.

Három nappal ezelőtt egy 18 éves fiú oszlásnak indult holttestét emelték ki a tó egy másik ágából, az ő halálának körülményeit is vizsgálja a rendőrség.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!