Több mint százezer forintot csalt ki

2003.09.02. 18:53
Több mint százezer forintot csalt ki két üzlet alkalmazottaitól egy férfi Nagykanizsán. A csaló hétfőn délután, alig egy óra leforgása alatt károsított meg két üzletet a dél-zalai városban. Az egyelőre ismeretlen, 45 év körüli férfi mindkét esetben telefonbeszélgetést színlelt az üzlet tulajdonosával, majd arra hivatkozva pénzt kért a bolt kasszájából. A csaló először egy cipőboltba tért be, ahonnan azonban először több pénzt akart elvinni, mint amennyi a kasszában volt. Ezért ismét beszélgetést színlelt, majd közölte, hogy beéri 51 ezer forinttal is, amit átvételi elismervénnyel vett át.

Egy másik, közeli üzletben ötvenezer forintot kért, azt állítva, hogy ő szállított zacskókat az üzletbe, s azok árát még nem kapta meg. A csaló itt is a főnökre, mint állítólagos jó ismerősére hivatkozott. A rendőrség a lakosság segítségét kérve, a csaló személyleírását közreadva folytatja a nyomozást az ügyben. A város rendőrei egy határozott fellépésű, 170-178 cm magas, erős testalkatú, pocakos, fekete műanyag keretes szemüveget viselő férfit keresnek a csalás miatt.