Kettészakadt és kigyulladt egy karambolozó autó a hetes úton

2003.09.02. 21:21
Két halálos áldozata is van annak a balesetnek, ami kedden este fél nyolc előtt történt Budapesten a hetes számú főúton. A XXII. kerületben a Balatoni úton a Bartók Béla úti kereszteződés közelében egy Ford és egy Audi személyautó ütközött össze frontálisan.

Az ütközés következtében a Ford kettészakadt majd kigyulladt. A gépkocsiban csak a sofőr utazott, ő az égő járműben lelte halálát. A másik autóban négyen utaztak. Az Audit vezető férfi az ütközéskor azonnal meghalt. Két másik, súlyosan sérült utas még a tűzoltók kiérkezése előtt ki tudott szállni az autóból. A sofőr melletti ülésen utazó nő súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. A roncsba szorult nőt a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság Mentőszolgálatának orvosa és a mentők elaltatták, a tűzoltók csak ezután láthattak hozzá a sérült kiemeléséhez.

A teljesen összeroncsolódott Audi oldalát szét kellett feszíteni, hogy a nőt a mentőautóba tehessék. A holttesteket szintén a tűzoltóknak kellett kie! melni a roncsokból. A mentést nehezítette, hogy a kettészakadt, lángoló Ford gázüzemű meghajtásra volt átalakítva. A megsérült gáztartályból ömlött a gáz, amit vízsugarakkal kellett folyamatosan oszlatni amíg a tartályt el nem zárták. A Balatoni út érintett szakaszát a mentés és a helyszínelés idejére teljesen lezárták. Az útzár előreláthatóan legalább este tíz óráig fog tartani.