Ambrus
-7 °C
3 °C

Titkos adatokat adott ki a rendőrtiszt

2003.10.02. 14:10
Titkos adatokat adott ki egy ügyvédnek a vád szerint az a rendőrtiszt, aki emiatt került a Fővárosi Bíróság elé. Az ügyben az adatokat elfogadó ügyvéd ellen is büntetőeljárás indult, a per tárgyalása csütörtökön délután, sértettek és vádlottak kihallgatásával vette kezdetét. Az ORFK Bűnügyi Főosztályának Bűnmegelőzési Osztályán dolgozó 41 éves rendőr alezredes ellen azért indult eljárás, mert a vád szerint 2001 és 2002 között kilenc ember titkos adatait szolgáltatta ki ügyvéd ismerősének.

A rendőrtiszt azt használta ki, hogy munkakörénél fogva joga volt belépni a rendőrség körözési nyilvántartójába, illetve az országos lakcímnyilvántartóba. Arra azonban már nem lett volna joga, hogy onnan titkos adatokat adjon ki magánszemélyeknek. A bíróságon az ügy mindkét szereplője ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt indult eljárás. A hírügynökség értesülései szerint a bűnjelek között két olyan kazetta is szerepel, amelyeken a tiszt és az ügyvéd közti beszélgetéseket rögzítették.