Vizsgálat a hídfoglalók elleni rendőri intézkedés kapcsán

Népszava
2003.10.03. 13:14
Csütörtökön kora reggel névtelen állampolgári bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, mely szerint ismeretlen személyekből álló csoport a délelőtt rendzavarásra, rendbontásra készül a Budapest XXI., Szabadkikötő úton, a Kwassay-híd közelében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság - miután ellenőrizték, hogy a megadott helyszínre és időpontban nem jelentettek be demonstrációt - az esetleges rendbontás, rendzavarás megakadályozása érdekében szükséges létszámú rendőri egységet irányított a helyszínre.

A kiérkező rendőrök igazoltatták a 10 fős csoportot, majd felszólították őket, hogy a demonstrációjukat fejezzék be. Ennek a csoport nem tett eleget, miközben a rendőröket szidalmazták. Többszöri felszólítás sem vezetett eredményre, ezért 10 főt előállítottak.

Az előállító helyiségben az egyik előállított férfi sérülést szenvedett. A Népszava információi szerint S. Gyula, aki a Lelkiismeret 88' nevű szélsőséges egyesület tagja, előállítása után olyan erővel verte be a fejét zárkája ajtajába, hogy orvosi ellátásra szorult. A sérülés körülményeinek vizsgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság megkezdte.