Natália
-3 °C
7 °C

Verekedő rendőr ellen indult pert

2003.10.13. 15:06
Megkezdődött a pere annak a rendőrnek, aki a vád szerint megvert egy nőt, annak bírósági meghallgatása után. A rendőr főtörzsőrmester azt követően támadott rá a nőre, miután kiderült, hogy az személyazonosságot cserélt egy társnőjével a tárgyalás után.

A BRFK őr- és kísérőőr szolgálatán dolgozó rendőr január 16-án két nőt vitt vissza a bírósági meghallgatásról az illetékes kapitányságokra, az I., illetve a X. kerületbe. Útközben azonban a két nő ruhát és személyazonosságot cserélt, hogy a trükk révén mindketten szabadulhassanak.

Az egyik nőt ugyanis a bíróság szabadlábra helyezte, míg a másikuknak a továbbiakban is a rendőrségi fogdában kellett volna maradnia. A csere révén azonban a letartóztatandó nő szabadon távozhatott az I. kerületi kapitányságról, társnőjéről pedig csak a fogdában derült ki, hogy szintén szabadon kell engedni, mivel a kísérő rendőrök figyelmetlensége miatt került oda.

A főtörzsőrmester a vád szerint ekkor dühödött meg a nőre, akit többször megütött, és a hajánál fogva kivonszolta a folyosóra. Vele szemben emiatt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége miatt indult eljárás, az ügy tárgyalását a Fővárosi Bíróság hétfőn kezdte meg.