Még vizsgálják a villamosbaleset körülményeit

2003.10.29. 10:32
Továbbra is vizsgálják annak a villamosbalesetnek a körülményeit, amely még kedden délelőtt történt a Clark Ádám téren. A budai alagútban egy villamos műszaki hiba miatt állt meg, majd ennek nekihajtott a később jövő szerelvény. Kisvártatva egy harmadik villamos is beért az alagútba, amely nagy erővel rohant bele a veszteglő járművekbe, és egymásnak tolta a két álló villamost. A balesetben egy idős nő súlyosan, az egyik villamos vezetője pedig könnyebben sérült meg. Az egyelőre továbbra sem tisztázott, hogy pontosan mi okozta a karambolt, a baleset körülményeit ezért a rendőrök és a BKV szakemberei is vizsgálják. A hírügynökség balesetben a járművek vezetőinek mulasztása, illetve műszaki okok is közrejátszhattak. Nem zárható ki, hogy a felelősség kérdését csak a bíróságon lehet majd végérvényesen tisztázni.