Natália
-3 °C
8 °C

Cáfolja a rendőrség a debreceni leánypiac létezését

Index, MTI
2003.11.05. 15:50
A Hajdú Bihar megyei főkapitányság közleményben reagált a Publika című, szerbia-montenegrói lap cikkére, amelyben az áll, Debrecenben 'leánypiac' működik.

A podgoricai napilap szerdai írása szerint Belgrád külvárosában legalább három "nagy leánykereskedő" tevékenykedik, aki szoros összeköttetésben áll a térségben működő bordélyokkal.

Az újság az emberkereskedelem ellen küzdő La Strada nevű nemzetközi szervezet mostari irodájának kutatását idézi, amely szerint a lányokat "leánypiacokon" veszik meg. A térségben három ilyen piac működik: az egyik Debrecenben, a másik a szerb-román, a harmadik a bolgár-szerb határon található.

A Hajdú-Bihar meghyei rendőrség közleményében tudatta, hogy nem folyt és jelenleg sem folyik a főkapitányságon olyan büntetőeljárás, amelynek a tárgya cikkben közöltekkel bármilyen kapcsolatban állna.