Ágyneműtartóban bujkált a hajdúdorogi gyilkos

2003.11.06. 15:12
Budapest határában fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt és kirabolt egy idős asszonyt Hajdúdorogon.

A 29 éves férfit a rendőrök azzal gyanúsítják, hogy még október végén meggyilkolta a hajdúsági település jómódú trafikosnőjét.

A gyilkos ragasztószalaggal leragasztotta az egyedül élő 63 éves asszony száját, de a szakorvosi vizsgálatok szerint többször fejbe is berte egy nehéz tárggyal. Végül csípős főszerekkel szórta fel az épület folyosóit, és mintegy egymillió forint értékű zsákmányával elmenekült a helyszínről.

A nyomozók végül e hét közepén, a Pest megyei Csömörön bukkantak rá a férfira, aki a barátnőjénél, annak ágyneműtartójában rejtőzött el a rendőrök elől.

A lakásban tartott házkutatás alkalmával egyébként több olyan ékszer is előkerült, amely feltehetőleg a meggyilkolt asszonytól tűnt el.