Két rendőr is megsérült a szolnoki tömegverekedésben

2003.11.11. 16:41
Két rendőr is megsérült, közülük egy súlyosan, amikor tömegverekedés tört ki Szolnokon. A verekedés kedden dél körül pattant ki, az alföldi megyeszékhely belvárosának piacán. Az eddigi adatok szerint két rivális társaság mintegy 5-6 tagja keveredett tettlegességig fajuló vitába, ám a verekedőkhöz rövidesen mindkét fél részéről többen is csatlakoztak.

Az ellenlábas bandatagok pillanatokon belül botokkal és szerszámnyelekkel kezdték csépelni egymást, emiatt a városi kapitányság huszonöt rendőrt küldött a helyszínre, hogy megfékezzék a csetepatét.

A rendőrök rövid időn belül véget vetettek az ütközetnek, s eközben egyikük egy figyelmeztető lövést is leadott. A tömegverekedés végére azonban két rendőr megsérült, sőt egyiküknek a lába is eltörött. Az incidensben egyébként két verekedő is megsebesült, egyikük sérülései úgyszintén súlyosaknak bizonyultak.

A kapitányság munkatársai tíz embert állítottak elő, velük szemben csoportos garázdaság, illetve súlyos testi sértés miatt indult eljárás. A rendőröket ért támadások miatt azonban az ügyészségi nyomozóhivatal is eljárást indított, hivatalos személy elleni erőszak miatt.