Életfogytiglanra ítéltek egy gyilkost Szegeden

MTI
2003.11.21. 13:31
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy röszkei férfit, aki volt feleségét megfojtotta, holttestét elégette, korábban pedig életveszélyesen megsebesítette egy ismerősét.

A bíróság döntése szerint az elítélt legkorábban 30 év fegyházbüntetés letöltése után szabadulhat.

A jogerős ítélettel a táblabíróság Hegedűs István vezette ítélőtanácsa a Csongrád Megyei Bíróság döntését hagyta helyben.

A bíróság megállapítása szerint az 1971-ben született Kiss Sándor 2000 elején bántalmazta ismerősét, tettéért a bíróság nem jogerősen hat év börtönre ítélte. A szabadlábon védekező férfi még abban az évben egy dulakodást követően megfojtotta volt feleségét. A bűncselekmény leplezésére az elítélt a holttestet elégette, a maradványokat pedig a tanyájuk udvarán lévő, ásott kútba dobta.

A két bűncselekmény a bíróság döntése szerint úgynevezett törvényi egységet alkot.