Lányával fajtalankodott a pedofil férfi

MTI
2003.11.27. 13:55
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint saját, 13 éves lányával közösült és fajtalankodott a Baranya megyei Bakócán - közölte a rendőrség az MTI-vel csütörtökön. Az esetről a gyermek számolt be tanárának, aki értesítette a rendőrséget - mondta el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A kislány kihallgatása során elmondta: apja nemcsak november végén, hanem egyszer már idén júniusban is levetkőztette őt bakócai lakásukban, majd közösült és fajtalankodott vele. A 36 éves, büntetett előéletű apa ellen megrontás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a rendőrök javaslatot tettek a férfi előzetes letartóztatására. A kislányt öt testvérével együtt gyermekotthonban helyezték el.