Kirabolták a Kaláka együttest Szerbiában

Népszabadság
2003.12.06. 08:15
Rendkívül kellemetlenül ért véget a Kaláka együttes amúgy igen sikeres szerbiai turnéja: az utolsó koncert után ismeretlenek ellopták a mikrobuszt, amelyben a zenekar teljes koncertfelszerelése volt.

Másnap a magyar konzulátuson jelentkezett egy bosnyák férfi, és azt állította, ötezer euró váltságdíj fejében viszszaad mindent. Mint Gryllus Dániel, az együttes vezetője a Népszabadságnak elmondta, az illető egyrészt teljesíthetetlen feltételeket szabott, másrészt nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy valóban nála van a mikrobusz a 10-15 millió forint értékű felszereléssel, ezért nem mentek bele az alkuba.

A Kaláka együttes - Szabad-e bejönni Betlehemmel? című műsorával - az elmúlt egy hét alatt nyolc koncertet adott a Vajdaságban. Csütörtök éjjel érkeztek haza Budapestre, és péntek délelőtt - sebtében vásárolt új hangszereken - már koncertet is adtak Szentendrén.