Prágában ledőlt az óriás karácsonyfa

MTI
2003.12.06. 17:16
Négy személy megsérült, közűlük egyvalaki súlyosan, amikor szombaton Prágában egy szélvihar kidöntötte az Óvárosi téren felállított több mint 30 méter magasságú karácsonyfát.

A rendőrség szerint még nagy szerencséről lehet beszélni, hogy az esemény nem követelt emberáldozatot, mert az Óvárosi téren zajlik Prága egyik hagyományos karácsonyi vására, s az egész környék tele volt látogatókkal, külföldi turistákkal. Szemtanúk állítása szerint a fa azonban lassan dőlt ki, s így az embereknek sikerült időben elfutniuk. A fa alapvetően szabad területre esett, s csak egy fabódét tett tönkre. A szélvihar ugyanakkor három bódét fordított fel.

Pavel Bém főpolgármester azonnal a baleset helyszínére sietett, s a város nevében elnézést kért a történtekért. Bejelentette, hogy a lehető legrövidebb időn belül új fenyőfát állítanak fel az Óvárosi téren, s jobban fognak ügyelni annak rögzítésére.

Csehországban egyébként nem ez az első eset, hogy a nagy szél kidöntötte a köztéren álló karácsonyfát. Négy évvel ezelőtt, 1999-ben az észak-morvaországi Bruntálban egy kidőlt karácsonyfa egy emberéletet követelt.