Cigaretta okozta halálukat

MTI
2003.12.17. 06:45
Egy 85 éves idős asszony és középkorú fia vesztette életét szerdára virradó éjjel Budapesten, a XIII. kerületi Kresz Géza utca 44-46 szám alatti lakóépület egyik lakásában keletkezett tűzben.

Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője elmondta az MTI-nek, hogy feltehetően egy égve hagyott cigaretta okozta a tragédiát a másfél szobás lakásban. A lángok a szobában keletkeztek, ahol egy kanapé és a mellette álló szekrény égett.

A tűzoltóságra néhány perccel éjfél után futott be a riasztás. A nagy erőkkel, négy autóval kivonuló tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, de a két embert már csak holtan tudtak kihozni a lakásból.

Az idős asszony és fiának holttestére a félszobában találtak, az erős füstben füstmérgezés végzett velük.