Piroska
-12 °C
-2 °C

Három sorozatrabló rendőrkézen

2004.01.10. 13:55
Hét percen belül elfogott és őrizetbe vett a rendőrség három fiatalt, akik a gyanú szerint mintegy húsz rablást követtek el a fővárosban. A rendőrségre pénteken délután, fél három körül jelentették be, hogy egy három tagú társaság késsel támadott meg egy fiút a XI. kerületi Feneketlen tónál. A támadók bántalmazták a 14 éves sértettet, majd a segítségére siető barátját is megfenyegették, és késsel a pénze átadására kényszerítették. A bejelentés alapján a rendőrök alig hét perccel később, a szomszédos Kosztolányi Dezső téren elfogtak egy három fős társaságot, melynek tagjai alaposan gyanúsíthatók voltak a bűncselekménnyel.

Mint kiderült, a gyanúsítottak kevéssel azelőtt a közeli Váli utcában is megtámadtak, majd mobiltelefonjaik és készpénzük átadására próbáltak kényszeríteni öt tizenéves fiút. A sértettek ellenállása miatt három fiatalembert több esetben karon, illetve lábon szúrtak, majd a elmenekültek a helyszínről. A sértettek a bűncselekmény során könnyű sérülést szenvedtek. A nyomozás újabb megállapításai szerint azonban a társaság tagjai csütörtök este, illetve a pénteki nap folyamán több hasonló bűncselekményt is elkövettek. A gyanúsítottak kihallgatásuk alkalmával ezek közül eddig hatot ismertek el, a nyomozók szerint azonban a fiatal rablók terhére egyenként mintegy húsz rablás róható. A három - 16 és 18 év körüli - fiatalt ezért a rendőrség őrizetbe vette, majd kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!