Őrizetben a balatonfüredi sorozatbetörő

2004.01.16. 14:31
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint tavaly november óta legalább négy házat fosztott ki Balatonfüreden. A Veszprém megyei város járőrei szerda este, rövid üldözés után fogták el a férfit.

Az eddigi adatok szerint a gyanúsított november óta legalább négy helyre tört be, és különböző tárgyakat vitt el a sértettek családi-, illetve hétvégi házaiból. A férfi lakásán tartott házkutatásnál egyebek mellett előkerült egy lopott színes tévé, valamint több gyerekjáték és karácsonyfadísz is, de a tolvaj az egyik lakásból egy fakeretes ágyat is elhurcolt.

A férfi által okozott kár körülbelül 800 ezer forint. A többszörösen visszaeső, 33 éves férfit a városi kapitányságon őrizetbe vették, vele szemben több rendbeli betöréses lopás miatt indult eljárás.