Natália
-3 °C
7 °C

Vádjavaslat a balástyai rém ügyének főnyomozója ellen

2004.01.19. 15:52
A Csongrád Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal a múlt héten fejezte be a nyomozást a gyanúsított rendőr alezredes - a Csongrád megyei rendőrkapitányság volt főnyomozója -, és társai ügyében. Az ügyészségi nyomozók összesen hat ember ellen emeltek vádat az ügyben. Közülük a "balástyai rém" elleni nyomozást is vezető rendőr, valamint két arab bűntársa van jelenleg is előzetes letartóztatásban.

A nyomozás adatai szerint a rendőrtiszt és társai 2001 nyarától tavaly nyárig követték el bűncselekményeiket, melyek között zsarolás, csalás és önbíráskodás is szerepelt. A gyanúsítottak olyan személyeket zsaroltak és fenyegettek meg, akikről feltételezték, hogy nagyobb összegeket is ki tudnak fizetni. Feltevéseikben jobbára nem is csalódtak, hiszen egyik sértettjüktől például 130 millió, míg egy másiktól 55 millió forintot szereztek ilyen módon. A nyomozás adatai szerint azonban több más sértettjüktől is százezres nagyságrendű összegeket kasszíroztak. A zsarolók olykor a családtagok megfélemlítésétől sem riadtak vissza. A nyomozó alezredes tettét súlyosbítja, hogy aktív, sőt vezető beosztású rendőrként követte el a vádirat által neki tulajdonított cselekményeket. Az ügyészség a múlt szombaton továbbította az ügy iratait a bíróságra, vádemelési javaslattal.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.